Az volt az érzése, hogy korosodó élete, csak akkor lesz biztonságban, ha Helen meghal, ám ő sajnos, makkegészséges volt és nem úgy tűnt, mintha fel akarna hagyni a sportos életvitellel. A férfi egész bensőjében megremegett, amikor szöget ütött fejében a gondolat, hogy meg kell ölnie a feleségét. Ki kell találnia a tökéletes gyilkosságot, mert egy halálos balesetre igen kicsi eséllyel számíthat...
Megmondta a pszichiáter, hogy a macskáknak természetüknél fogva uralmuk van az emberek fölött – ha az emberek hagyják. Ő nem hitt benne. Az orvos pszichiátriai klinikára akarta beutalni néhány hétre, amíg tisztázza magában, hogy a macskák, hol foglalnak helyet az életében...
- Te nem félsz? – kérdezte a nő, de nem nézett a férfira.
- De igen. Félek.
A férfi körülnézett. Furcsa nyomást érzett a mellkasán és tudta, hogy nem a szívével van baj, csupán a lelkének okoz fájdalmat a múlandó élet szépsége...
A nő megremegett. Fénytelen, ráncos arcában, már csak a szeme élt. Évtizedeken át fogta a férje kezét, s most arra gondolt, ők legalább eleget élhettek...
- Dave, volna kedve még egyszer kimenni a bányához? Szívesen megnézném az épületet, feltéve, hogy nem vitték még el onnan a riasztóberendezést, beleértve a vezetékezést.
- Máris indulhatunk professzor úr. Messze még az este és szép idő van. Látni fogunk mindent.
Elindultam az ajtó felé.
- Várjon Dave! – szólt utánam Holm. – Adjon még öt percet. Van még valami itt a festményen...
Amikor kinyitottam az ajtót, ott állt előttem a nő. Mit nő – NŐ. Nem akartam bárgyún állni és legeltetni a szemem, de nem akartam megmozdulni. Gyönyörű volt. Hosszú, hullámos, barna haja a vállaira omlott és barna szemei vidáman csillogtak a hosszú szempillák alatt...
| Online: | 1 |
|---|---|
| Összes: | 851672 |
| Hónap: | 6004 |
| Nap: | 298 |