Vakítóan fehér volt a fény, mégsem bántotta a szemem. Hatalmas volt a kiterjedése és egyszerre minden irányban láttam. Képek villantak a tudatomba és halk, nem érthető suttogást hallottam. Megpróbáltam lecsukni a szemem, de nem sikerült. Nem is láttam, inkább érzékeltem a közeget, ami körülvett. A suttogás erősödni kezdett és értelmet nyertek a hangfoszlányok.
   - Nem… még nem… - a hang minden irányból jött. - Még nincs itt az idő…

   Jack éppen a kulisszák mögött lépdelt és figyelte, ahogy az éjjel is dolgozó technikusok az utóbeállításokat végzik a színpadon. Az esti koncertre jóformán készen állt minden. A fénypróbák is lezajlottak már és a munkások elhagyták az állványzatot. Gondolatai visszatértek a gyilkosság tervéhez...

   - Dave! Dave, jöjjön ide!
   A professzor valamit felfedezhetett és meg akarta osztani velem, ám kissé elmerültem a gondolataimban, így nem álltam fel azonnal.
   - Dave, jöjjön már! – Holm türelmetlen volt.
   - Itt vagyok – mondtam és elindultam a hall felé, aminek rövidke átjárójában állt a professzor és a falat nézte.

   Charlie visszalépett a lépcső tetejére és oldalra ugrott, hogy kikerüljön a betörő látóteréből. Néhány másodperccel később hallotta, amint a betörő átmegy a nappaliba. Lassan lenézett a földszintre és mivel nem látott senkit, lopakodni kezdett lefelé...

  Ramon kiszállt az autóból az épület előtt és tekintetét körbejáratta az utcán. A szokásos, karácsony előtti hangulat őt is jókedvre derítette. Felnézett a toronyházra és megpróbált ráfókuszálni a 47. emelet egyik ablakára. Elbambulva gondolt Sallyre, aki már odafent várta...