2010.04.07
Istentelenül VIII.
VIII.
Elindultam a piac felé. Már messziről láttam a sok embert, akik szatyrokkal, táskákkal a kezükben, tolongva jártak ki és be a hatalmas kapun. Arra gondoltam, talán nem is megyek beljebb. Letáborozok a bejáratnál, hátha lesz köztük olyan, aki jól bevásárolt és a zsebében maradt aprópénzből odadob nekem néhányat. Ahogy közeledtem a piac felé, megütötte az orrom a sültkolbász finom illata. Hiába voltam éppen jóllakva, szinte csorgó nyállal képzeltem magam elé egy szép szál kolbászt, mellé pedig jó sok mustárt és friss kenyeret a zsírtól lassan átázó papírtálcára. Nem tudom miért, de hirtelen a gyerekkorom jutott eszembe. Gondolatban a falun élő nagyanyám házában voltam, a disznóvágás kellős közepén. Szinte a számban éreztem a frissen sült pecsenye ízét, orromban a hurkák fűszeres illatát. Visszavágytam a régmúlt szép időket, a boldog gyerekkort, amikor még nem is sejthettem, hogy középkorúságom elején az utcára kényszerülök néhány hibás, később viszont sok, kifejezetten rossz döntésem miatt. Mindegy. Kivertem a fejemből a pecsenyét és megálltam a piac bejáratánál. Figyeltem az emberek arcát, hátha rám néz valaki, akit meg is szólíthatnék. Időnként bátortalanul megemeltem a kezem nyitott tenyérrel, de vissza is engedtem. Nem figyeltek rám. Néhány megvető pillantást kaptam ugyan, de nem érdekelt. Mit tudják ezek, hogy miért vagyok én itt? Itt az utcán…
Beletöröltem az orrom a kabátom ujjába és benéztem a piacra. Sokan voltak bent, de nem akartam közéjük menni. Megint csak fellöknének, mint a múltkor a vásárban. Igaz, akkor kissé részeg voltam. Rendesen bevertem a könyököm, amikor a járda szélén elestem.
Körülnéztem a kapu mellett és megláttam néhány kisebb papírdobozt. Az egyiket magamhoz vettem és letéptem a tetejét. Nem tudom mi lehetett benne, de egész kicsi volt. Nem is baj, könnyebb tartani. Magam elé fogtam és szinte mindenkire ránéztem, aki elment előttem.
- Egy kis aprót, ha lehet… - motyogtam félhangosan.
Soha nem szerettem kérni, ez valahogy régről belém rögződött. De itt az utcán sokszor rákényszerülök, hogy feladjam az elveimet. Egy kövér nő jött kifelé a piacról, mindkét kezében degeszre tömött szatyrok.
- Egy kis aprót… - mondtam neki, felé nyújtva a dobozt.
- Nincs! – rikoltott fel és míg távolodott, hallottam, hogy az anyámmal van baja, mert mit képzelek én, hogy tőle kéregetek. Jól kezdődik az ebédidőm. Nem örülnék neki, ha rövid időn belül leordítanák a fejem. Azért a dobozt csak szorgalmasan mozgattam, hátha megszán valaki. Lenéztem és figyeltem a dobozban mászkáló hangyát. Vajon szédülhet, ahogy ide-oda mozog a doboz? Annyira lefoglalt a hangya, hogy el is felejtettem, miért tartom a dobozt. Alighanem kezdek elhülyülni. Furcsa játékomból két pénzérme koppanása szakított ki. A dobozomban koppantak. Felnéztem és egy szőke nő állt velem szemben, aki a pénztárcáját csukta volna be éppen. A kezében lévő jókora virágcsokor, pedig ebbéli igyekezetét akadályozta. Végül sikerült leejtenie a bukszát, amiből félmaréknyi apró gurult szét a lábai körül. Gyorsan letérdeltem, letettem magam mellé a dobozt és összekapkodtam a pénzt. Ő mellém guggolt és felemelte a pénztárcát. Piszkos kezemmel nyújtottam felé az aprót. Ő rám nézett és kinyitotta a tenyerét, hogy tegyem bele a pénzt.
- Köszönöm! – mondta mosolyogva és bár szentül meg voltam győződve róla, hogy undorral elfordul tőlem, nem tette.
- Nem tesz semmit asszonyom – válaszoltam a szemébe nézve - én köszönöm!
Eltette a pénzt, felállt és elindult. Én is felvettem a dobozom és felálltam. Nem tudom ide jár-e vásárolni vagy csak ma tévedt be virágért, mindenesetre szívesen látnám máskor is. Körülnéztem és kicsit megrázogattam a dobozt, amiben vidáman csörögtek a pénzek. Nemsokára egy másik nő is dobott pénzt és aztán még egy. Kis idő múlva jött egy nagydarab pasas és ő is pénzt adott. És többen is. Egy óra múlva a dobozkám alját már nem is láttam, úgy beterítették a pénzérmék – és még egy papírpénz is volt köztük. Határozottan jókedvem lett. Szeretnék még találkozni azzal a szőke nővel.
Azt hiszem, szerencsét hozott…
Beletöröltem az orrom a kabátom ujjába és benéztem a piacra. Sokan voltak bent, de nem akartam közéjük menni. Megint csak fellöknének, mint a múltkor a vásárban. Igaz, akkor kissé részeg voltam. Rendesen bevertem a könyököm, amikor a járda szélén elestem.
Körülnéztem a kapu mellett és megláttam néhány kisebb papírdobozt. Az egyiket magamhoz vettem és letéptem a tetejét. Nem tudom mi lehetett benne, de egész kicsi volt. Nem is baj, könnyebb tartani. Magam elé fogtam és szinte mindenkire ránéztem, aki elment előttem.
- Egy kis aprót, ha lehet… - motyogtam félhangosan.
Soha nem szerettem kérni, ez valahogy régről belém rögződött. De itt az utcán sokszor rákényszerülök, hogy feladjam az elveimet. Egy kövér nő jött kifelé a piacról, mindkét kezében degeszre tömött szatyrok.
- Egy kis aprót… - mondtam neki, felé nyújtva a dobozt.
- Nincs! – rikoltott fel és míg távolodott, hallottam, hogy az anyámmal van baja, mert mit képzelek én, hogy tőle kéregetek. Jól kezdődik az ebédidőm. Nem örülnék neki, ha rövid időn belül leordítanák a fejem. Azért a dobozt csak szorgalmasan mozgattam, hátha megszán valaki. Lenéztem és figyeltem a dobozban mászkáló hangyát. Vajon szédülhet, ahogy ide-oda mozog a doboz? Annyira lefoglalt a hangya, hogy el is felejtettem, miért tartom a dobozt. Alighanem kezdek elhülyülni. Furcsa játékomból két pénzérme koppanása szakított ki. A dobozomban koppantak. Felnéztem és egy szőke nő állt velem szemben, aki a pénztárcáját csukta volna be éppen. A kezében lévő jókora virágcsokor, pedig ebbéli igyekezetét akadályozta. Végül sikerült leejtenie a bukszát, amiből félmaréknyi apró gurult szét a lábai körül. Gyorsan letérdeltem, letettem magam mellé a dobozt és összekapkodtam a pénzt. Ő mellém guggolt és felemelte a pénztárcát. Piszkos kezemmel nyújtottam felé az aprót. Ő rám nézett és kinyitotta a tenyerét, hogy tegyem bele a pénzt.
- Köszönöm! – mondta mosolyogva és bár szentül meg voltam győződve róla, hogy undorral elfordul tőlem, nem tette.
- Nem tesz semmit asszonyom – válaszoltam a szemébe nézve - én köszönöm!
Eltette a pénzt, felállt és elindult. Én is felvettem a dobozom és felálltam. Nem tudom ide jár-e vásárolni vagy csak ma tévedt be virágért, mindenesetre szívesen látnám máskor is. Körülnéztem és kicsit megrázogattam a dobozt, amiben vidáman csörögtek a pénzek. Nemsokára egy másik nő is dobott pénzt és aztán még egy. Kis idő múlva jött egy nagydarab pasas és ő is pénzt adott. És többen is. Egy óra múlva a dobozkám alját már nem is láttam, úgy beterítették a pénzérmék – és még egy papírpénz is volt köztük. Határozottan jókedvem lett. Szeretnék még találkozni azzal a szőke nővel.
Azt hiszem, szerencsét hozott…
(folyt. köv.)
Dorian - ...