Ülök az asztalnál, szerteszét szórt papírlapok közt... némelyiken félig megírt vers... másokon befejezetlen történet... itt-ott kallódó gondolattöredékek...
   A levegőt áthatja a papírlapok illata... ujjaim közt morzsolgatom a tollat... annyi mindent leírnék... annyi mindent elmondanék... de most nem bírok a gondolataimmal... mind egyazon irányba sodródik. Ha gondolataim most manifesztálódnának, itt állna mellettem, s figyelné, ahogy írok. Szinte érzem, ahogy felém nyúl és kedvesen összeborzolja a hajam. Keze, most a vállamon nyugszik. Pehelykönnyű madárka most ez a kéz. Felnézek rá és ő csillogó szemekkel rám mosolyog...
   Aztán mintha áramütés ért volna, hirtelen összerezdülök. Már nem érzem a kezét a vállamon... nem áll mellettem... nem borzolja kedvesen a hajam. Egy fénykép kerül elő és én őt látom... mindvégig itt volt... álmodtam... egy régi álom...
   ...gyönyörű angyal...

   Csak hadd álmodjam róla... ha követhené vágy... ha valóra válthattam volna...
Szeretem... így a gondolataim közt...