Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aratás

2017.07.05


 

Ej-ej, kalászok! mi vígak ezen táncok
szél-fújta mezőknek hullámzó tengerén?
Míg napra bólogatva hajbókot játsznak,
kaszások indulnak másnapjuk reggelén.

Lendül a sok szerszám, derékjukat vágja,
dőlnek a glédából egymáson aludni,
dolgoznak a karok, fárasztó a munka,
nehezét biz’ el sem lehetne hazudni.

Marokszedők járnak, kötik már a kévét,
ingujjba törlődik sósszagú veríték,
déltájban nyílik a gazdasszony kosara,
ölekbe kerül a leveses teríték.

Barázdának partján leszúrt üllő lábol,
csilingel az ütleg, simul már a penge,
surrog a kaszakő, tokjából kiröppen,
kaszáslegény, csak a mátkájához menne.

Aratóünnepen leányok táncolnak,
kapura kerül a szép kalászkoszorú,
gazdának jó földje nagy hasznot teremtett,
vigad a napszámos; sorsa nem nyomorú.

Véget ér az este, fáradnak a lábak,
körbefont demizson kézről-kézre járul,
kaszáslegény ül a ház előtt a padon,
s mosolyogva csak a csillagokra bámul.

Tiszta most az égbolt, hold sugara táncol,
fénylő csillogását nem takarja felhő,
munkáját a gazda napestig dícsérte,
s ő már bizton tudja, jövőre is eljő.



 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.