Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Hideg bosszú

2008.12.09


   
Ült az ágyon és hallgatta a csendet. Gondolkozott. Vajon hol rontotta el?
És miért ő? Miért éppen ő?


   Két héttel korábban...


   Már régóta azon rágódott, hogy regisztráljon-e valamelyik társkereső oldalra. A munkatársai azt mondták, érdemes. Akár név és kép nélkül is, hiszen akkor azt tesz, amit akar – anonim maradhat. De az nem az ő stílusa. Tényleg szeretett volna már megismerkedni egy nővel, aki elfogadná őt. Végül is, mit veszíthet? Miért ne próbálhatná meg? Hiszen, már hallott olyat, hogy valakinek sikerült. A nőismerősei, szinte kivétel nélkül azzal kecsegtették, hogy hamar meg fogja találni a párját, ha egy kis bátorságot vesz magán, hiszen elég jóképű. Kedves és őszinte férfinak ismerték. Ám sajnos, a túlzott félénkség nem számít férfias erénynek a nők szemében. Ölébe vette a laptopot és pár pillanatig még nézte a társkereső portál kezdőlapját. Beütötte az első betűt, majd a másodikat, a harmadikat és így tovább, mígnem egészen kitöltötte a regisztrációs űrlapot.
   Órákig ült a fotelban és nem tudta levenni a szemét a képernyőről. Talált egy arcot, ami azonnal megfogta. Nagyon szép volt és úgy érezte, mintha ismerné valahonnan. A képről ránéző kedves mosolyú nő, annyira megragadta a tekintetét, hogy nehezére esett az üzenetváltó oldalra lépnie. Pedig, muszáj volt, ha levelet akart írni neki. Végül keresetlen szavakkal, udvariasan, néhány mondatban bemutatkozott és abban a reményben küldte el az üzenetet, hogy hamarosan választ kap.
   Egészen beesteledett, mire felállt a fotelból. A laptopot letette a dohányzóasztalra és elindult a fürdőszoba felé. A gondolatai ezerfelé cikáztak, míg a zuhanyrózsából jólesőn záporozott a víz a fejére. Kis idő múlva felfrissülve lépett ki a zuhany alól és köntösébe bújva visszament a nappaliba. A laptop volt az első, amire ránézett és megdobbant a szíve, amikor észrevette a kis villogó jelet a boríték piktogramja mellett. Izgatottan ült le a fotelba ismét és türelmetlenül kattintott a jelre. Amikor a levelet végigolvasta, hitetlenkedni kezdett - a nő azt írta, szívesen megismerkedne vele. Jókedvűen írta következő levelét, újdonsült partneréhez címezve. Még néhány levél és fotóváltás után, örömmel hajtotta álomra a fejét és azzal a gondolattal aludt el, hogyha a sors is úgy akarja, másnap találkozhat álmai asszonyával.

   Alig tudott a munkájára figyelni. Egész nap azon gondolkodott, vajon milyen benyomást tesz majd a nőre. Nem akarta elpuskázni a lehetőséget, de tudta, nem lesz képes macsó módjára viselkedni. Megpróbál majd nem túl félénk lenni, inkább határozottnak mutatkozik. A nő arca folyton a szeme előtt lebegett és remélte, az életben sem kell alább adnia. Szerette volna, ha néhány nap, esetleg hét múlva „eldicsekedhet” a kollégáinak újdonsült kedveséről.
  Délután sietősre fogta a munkáját és amint lehetett, hazaindult. Türelmetlenül rótta az utcákat, míg elért a lakásig. Még belefért az időbe a tusolás és egy gyors borotválkozás is. Amikor mindezekkel végzett, felöltözött és elindult a randevú helyszíne felé, hogy odaérjen a megbeszélt időben. Menet közben még útba kellett ejtenie a virágárust és azon törte a fejét, illik-e még valamit vinnie a találkozóra. Úgy gondolta, elsőre elegendő lesz a virágcsokor és ha úgy alakul, beülnek valahova egy kávéra.

  Amikor befordult az utcasarkon, érezte, ahogy a virágcsokorba belekapaszkodik az enyhe szellő. Nem merte túlságosan az ellenkező irányba feszíteni, nehogy valamelyik virág eltörjön. Néhány ember szembejött vele, ő pedig sietve megelőzött egy fiatal lányt és az amúgy nem túl forgalmas utcában körbehordozta a tekintetét, keresve a nőt, aki randevút ígért neki. Éppen előrenézett, amikor szembejött vele maga a csoda. Olyan nagyot dobbant a szíve, hogy attól félt, mások is észreveszik az arcára kiülő döbbenetet. Úgy elgyengült a lába, hogy legszívesebben leült volna. Nem akarta elhinni, hogy ez a nő azért jön vele szembe, mert randevúzni akar – randevúzni épp ővele.
   Azonnal megismerte a társkereső oldalon látott fotó gazdáját. Kissé megfeledkezve magáról, csaknem tátott szájjal nézte a nőt, aki ránézett és mosolyogva széttárta karjait, mint aki öleléssel akarja üdvözölni rég nem látott barátját. Egészen angyalinak tűnt a teremtés, akinek hosszú, szőke, enyhén hullámos haja meg-megcsillant az októberi napsütésben. Szemei valószerűtlenül kéken szikráztak és a rózsaszínű szájfénnyel áthúzott, kissé telt, mosolygó ajkai, olyan bájt kölcsönöztek arcának, amit, ha akarna, sem tudna elfelejteni. A magas nyakú, vaníliaszínű blúz és az ugyanolyan színű nadrág nem hivalkodó, inkább kedves eleganciát nyújtott a nőnek, aki a cipője és a retikülje közti harmóniát éppúgy megtalálta, mint azon kevés ékszert, amivel még tökéletesebbé tudta tenni lenyűgöző megjelenését.
   Találkozásuk pillanatában valóban összeölelkeztek és a férfi néhány keresetlen szóval – és talán kissé esetlenül is – üdvözölte a nőt, majd felé nyújtotta a virágot. A nő elvette a kezéből, beleszagolt és szívderítő mosollyal az arcán megköszönte a csodálatos csokrot. Elindultak az egyik irányban és jókedvűen beszélgetve sétálgattak a városban. A férfi nem tudta, hová legyen ámulatában. Beszélgető partnerével könnyedén szótértett, aki sokféle témában bizonyította jártasságát és az sem volt lebecsülendő dolog, hogy a férfiak többsége, aki szembejött velük, szinte kivétel nélkül a szemét meresztette a nő felé. Őt pedig végtelen büszkeséggel töltötte el az a tudat, hogy ez a nő most hozzá tartozik.

   A kisvendéglő lassan zárni készült, ők pedig viccesen bosszankodtak azon, hogy ott kell hagyniuk a meghitt, csendes sarkot, ahová órákkal azelőtt telepedtek le. A férfi kikérte a számlát, némi borravaló kíséretében pénzt nyújtott át a pincérnek, majd felállt és illendően felsegítette a nőt is. Hihetetlenül oldott hangulata volt. Nem is gondolta volna, hogy ennyire egyszerű az egész. Hamar összetegeződtek és a félreérthetetlen, ugyanakkor végtelenül illedelmesen feldobott labdáit a nő, épp olyan illedelmesen és oldottan – talán egy kis kacérsággal – le is ütötte. Mire hazaértek a nő lakásához, már megbeszélték a másnapi randevút is. Búcsúzkodásuk hosszú volt és szenvedélyes. Miután a nő befordult a kapun, a férfi szinte kitörő örömmel táncolni kezdett az utcán, mintha a kedvesével keringőzne.

   Másnap már kora délután a számára oly kedves utcában volt ismét. Most várnia kellett, de nem bírt otthon maradni. Mindenáron érezni akarta a nő közelségét, még akkor is, ha vastag falak választják el őket egymástól. Már épp türelmetlenkedni kezdett, amikor a kapualjból a nő lépett ki. Mosolyogva közelített a férfihoz és megcsókolta. Karöltve indultak el a közeli park felé, ahol órákig sétáltak. Most nem ültek be a kisvendéglőbe, sétájuk ismét a kapualjban ért véget. Hosszú csók következett és a nőn látszott, hogy valamit mondana, de még bizonytalankodik. A férfi bátorította kissé: neki bármit elmondhat. A nő szemlesütve, kissé szemérmes szavakkal hívta a férfit – menjenek fel a lakásba. Bár a férfi nem mutatta, azt sem tudta, hová legyen örömében. Természetesen, szívesen felkíséri, de igazán nem akar alkalmatlankodni. Nem, erről szó sincs… egyedül él.
   Míg egymás mellett ültek a kanapén, a férfin egyre inkább úrrá lett a kíváncsiság és a vágy. Most vagy soha – gondolta és a nő felé fordult. Szenvedélyesen megcsókolta és kezével, a blúz gombjaival játszva, megpróbálta a nőt megszabadítani a ruhadarabtól, aki nemhogy ellenkezett volna, inkább segített a férfinak, hogy minél hamarabb elérje célját. Mindkettőjüket elragadta a hév, a nő nem ellenkezett és csaknem egyórás próbálkozás után a férfi teljes kudarcot könyvelhetett el. Értetlenül állt a dolog előtt – ő működik, a nő nem. Mi lehet a baj? Nem számít, mennie kell. Simogat, csókol, kedvesen búcsúzik. A nő könnyes szemmel kér bocsánatot – ő sem érti, miért nem ment ma este. Majd holnap, jó? Gyermetegen néz, nem lehet haragudni rá. Persze… semmi baj...
   Jött a holnap, holnapután – változatlan sikertelenség. Aztán két nap szünet, majd újra a lakáson. De nem megy. A férfi mindent megpróbált, ami emberileg lehetséges. Kényszeredett mosollyal az arcán távozik.
   A nő gondolkodott. Érezte, hogy a férfi eltávolodik tőle. Pedig olyan figyelmes és mindig igyekszik az ő kedvére tenni. De nem mert neki szólni. Újabb két nap telt el és a férfi nem jelentkezett. Kell neki ez a férfi. Felemelte a kagylót és feltárcsázta a számát. Nagyon kedvesen beszélt hozzá és újra bocsánatot kért tőle. Kérte a férfit, hogy jöjjön el hozzá újra. A férfi érdeklődött: mire számíthat? Most jó lesz… nagyon jó - ígérte a nő.
   Este megjelent a férfi egy palack borral a kezében. Vacsoráztak, beszélgettek, majd odabújt a nőhöz. Gyengéden viselkedett, ahogy eddig is tette. A nő a szemébe nézett: ő így nem tud… ő vadul szereti. A férfi először nem értette, de a nő elmagyarázta neki: játsszanak… erőszakosan.
   A férfinak leesett a tantusz. De nem akarta. Végül utat engedett a rábeszélésnek. Leteperte a nőt, letépte a ruháit – amaz kéjesen sikított. Lefogta a kezeit és lenyomta az ágyra. Felülkerekedett a nőn… birtokolta. A nő arra kérte, üsse meg. Nem! Ezt nem teszi meg! De igen… ő így akarja. Végül  arcul csapja a nőt. Erősebben kell… hát erősebben üt. Szorítja a nő kezét, miközben az vergődik alatta… és liheg... és nyög. Ő pedig felizgul. Látja már, mit akar a nő - erőszakot játszani. Pofozza a nőt… elengedi a karjait és a lábait feszíti szét. A nő látszólag ellenáll, de ő erős. A nő belemélyeszti a körmeit a vállába… szinte csíkot hasít ki a bőréből… de nem törődik vele. Újabb pofon… a nő lelassul, ő pedig beléhatol… erőszakosan… és így jut el a csúcsig…
   Soha nem érzett még ehhez foghatót. Kéjesebb volt bármelyik eddiginél. Réveteg szemmel néz a nőre, akinek az ütésektől vérzik a szája, az arca… a nyaka lilás színben játszik, neki pedig véres vonalak tarkítják a karját, vállát és combját. Elsápadva akar bocsánatot kérni, de nem szükséges. A nő mosolyog… ő így szereti… fantasztikus volt.  De a férfi nem boldog. Ő ezt, így nem tudja csinálni. Megveti az erőszakot. Öltözik, búcsúzkodik… ezt át kell gondolnia… de nem hiszi, hogy menni fog.
   A nő ült az ágyon. Nagyon rosszul érezte magát - fájt mindene. Nem élne túl még egy ilyet. Tudta, ha nem tud, mit nyújtani a férfinak, el fogja veszíteni. De nem engedheti meg, hogy másé legyen… vagy az övé vagy senkié… és az övé nem… hiszen frigid…

   Hajnalban a férfi irtózatos csengetésre ébred. Majd erőteljes kopogás és hangok a folyosóról. Álmosan kászálódik ki az ágyból. Ajtót nyit. Rendőrök kérdik a nevét – megmondja. Pillanatok alatt kattan a bilincs a csuklóján. Letartóztatják… nemi erőszakért…
Orvosszakértő vizsgálja… külsérelmi nyomok. A bőrfoszlányait megtalálták a nő körme alatt, aki feljelentette… aki összeverve, megerőszakolva ül a másik szobában és sírva meséli a borzalmakat a rendőröknek.
Őt most lekísérik a cellájába. Kilép a kihallgató szobából. A másikból abban a pillanatban a nő is. Könnyes szeme alatt kaján mosoly… de csak ő vette észre… és beléhasított a felismerés.

   A cellában ült az ágyon és hallgatta a csendet. Gondolkozott. Vajon, hol rontotta el?
És miért ő? Miért éppen ő?




 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

eszter - bardocz@digikabel.hu

2010.09.25 07:34

Én már szinte 60 éves vagyok és a címből -- no és a va-
lóságból -- már sejtettem a véget...
Jó a felépítés,az ütem.Nincs benne semmi fölösleges.
Köszönöm!

Dorian - ...

2010.05.17 12:15

Nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed... :)
Köszönöm!

Dyke - ***

2010.05.17 08:10

Meghökkentő történet gördülékenyen megfogalmazva!
Csavaros előadásmódod még érdekesebbé tette a novellát!
Gratulálok! :)