Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Karambola

2013.08.31

  

   Péntek este volt. Fülemmel a vállamra szorítottam a mobiltelefont, míg a konyhapulton a csillaggyümölcsöt vágtam a koktélomhoz. A minduntalan aggódó anyám hangját voltam kénytelen elviselni, mert hetente háromszor tudni akarta, nem vagyok-e kórházban, nem rúgtak-e ki az állásomból vagy nem haltam-e éhen.

   - Nem anya, nem karamboloztam, hanem karambolázok. – A hallása sem a régi már. – Nassolok. Tudod, azt a csillag alakú gyümölcsöt, amit koktélhoz is szoktak adni.
   - Jaa... azt, amit a távol-keleti útifilmekben is szoktak mutogatni? Az olyan jól néz ki.
   - Igen, az olyan jól néz ki. Miért is hívtál?
   Hajlamos volt elfelejteni kereséseinek valódi okát. Valamiképp túlságosan a szívén viselte Judyval való kapcsolatomat. Anyám felettébb magas színvonalon ápolgatja a barátságukat. Hamar megszerette és csaknem minden beszélgetésünk alkalmával erősítette bennem a tudatot, hogy – úgy öt hónappal ezelőtt - az igazit találtam meg. Persze, ezt nélküle is tudtam.
   - Mikor mész Judyhoz? – kérdezte
   - Ma megyek anya, Nemsokára indulok.
   - És mikor jössz haza?
   - Valószínűleg vasárnap. Ahogy szoktam. De hát, tudod...
   Persze, hogy tudta, de minden részletet tőlem akart hallani. Néha a pokolba kívántam, mert Judy szentül meg volt győződve arról, hogy nem tudok leszakadni az anyámról. Pedig, messze nem így volt. Anyám nem tudott elszakadni tőlem. Akárhogy is kívánta a boldogságomat, nem akart elengedni.
   - Anya, leteszem a telefont, mert készülődnöm kell – mondtam tettetett sietséggel a hangomban.
   - Jól van, jól van. Menj csak fiam! Siess, ne várasd a párod és hívj, ha hazaértél!

   Szinte láttam magam előtt, ahogy megértően bólogat.

   - Majd vasárnap jelentkezem. Szia Anya!
   Megszakítottam a hívást. A fotelba ültem és a koktélomba kortyoltam. Judyra gondoltam, aki a szomszéd városban élt. Szerettem vele lenni. Csodálatos ember volt és mindig feltöltődve jöttem haza tőle. Neki köszönhettem, hogy a munkámban energikus voltam és a hétköznapjaimat jókedvűen éltem meg. Senkivel nem cseréltem volna el ezt az érzést.
   Egy óra múlva letusolva, frissen borotválkozva öltözködtem a tükör előtt. Fütyörészve babráltam a nyakkendőmmel. A mandzsettagombokat a helyükre fordítottam és felöltöttem a kabátom. Felkaptam az asztalról a kocsikulcsot és szórakozottan pörgettem meg az ujjamon.

   A Volvo engedelmeskedett az akaratomnak. Egyenletesen száguldott a szürkületben, hogy mihamarabb célhoz érhessek és láthassam Judy mosolygó arcát. A rádióban a kedvenc számomat játszották és én önfeledten dúdoltam; kívülről tudtam még a szövegét is.

   A mobiltelefon jelzése kizökkentett a ritmusból. Lenéztem a kijelzőre, amin anyám száma villogott. Nem veszem fel, gondoltam, majd visszahívom. Mire ismét az útra emeltem a tekintetem, már késő volt. A hosszú jobb kanyarban egy terepjáró előzött -  velem szemben. Szólnom kell Judynak, hogy késni fogok...
   Nem tudom, mennyi ideig voltam eszméletlen. Össze voltam törve. Mindenütt fájdalom, földszag és hideg. Fáztam. A rádió sercegett. Kinyitottam a szemem és figyeltem a villogást, ami a telefon felől jött. Nem volt erőm megmoccanni. De segítségre van szükségem. Anyámat fel kell hívnom. Fájdalmas volt a kihangosító gombját elérnem. Működött.
   - Anya...
   - Te vagy az fiam? Judy hívott, hogy még nem értél oda. Elindultál már?
   Nehezen formálódtak a gondolataim szavakká.
   - Anya... karamboloztam...
   -Tudom fiam, az a gyümölcs. De inkább igyekezz, mert már besötétedett.

   - Anya... – nem tudtam kimondani, amit akartam.
   - Hívj, ha odaértél – felelte és letette a telefont.
   Iróniával gondoltam a csillag alakú, lédús, érdekes ízű gyümölcsre, aminek a neve úgy meg tudja zavarni anyámat. Mielőtt újra elájultam, a kedvenc számom dallama tolakodott a gondolataim közé. Ritmusát csak a távoli szirénák hangja törte meg...






 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.