Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Istentelenül IV.

2010.03.25

  

IV.


    Amikor megütögettem Joe vállát, csak nézett rám hülyén, mint aki nem hiszi el, amit lát.

   - Na mi van baszki? Felébredtél?   

Csak felröhögött, aztán feljebb húzta a nadrágot a derekán és újra nekitámaszkodott az oszlopnak. Ahogy elnéztem, egész jól érezte magát.

   - Felébredtem baszki… - válaszoltam – ettél már?

   - Dehogy ettem. Még mindig szar a gyomrom. Tegnap kiokádtam még a jövő hetit is…
 
   - Aha… - megvakartam a fejem – Jót tett a pálinka mi?

   - Az a szar? – nézett rám grimaszolva - Jót hát! Kösz, hogy adtál belőle…

   - Mindig adok, nem?

Kissé megjátszott sértődöttséggel néztem rá. Ilyenkor hajlamosabb velem is törődni. Jó lenne, ha lejmolna valahonnan kaját. Lassan az ájulás környékez…
 
   - Tudom, hogy adsz. Te kajáltál már valamit? – kérdezte érdeklődve.

   - Nem…de már lassan rosszul leszek…

Nem hazudtam, tényleg szarul voltam és másra sem tudtam gondolni, mint az ételre. Tudom, hogy ilyenkor el kell űzni az efféle gondolatokat, de a gyomrom most már folyamatosan jelezte, hogy lassan életmentő beavatkozásnak számít az evés. Megint rám tört a hányinger. Otthagytam Joe-t és az egyik fához tántorogtam. Ökölődni kezdtem, de semmi nem jött belőlem. A gyomromba viszont olyan görcs állt, hogy csak nagyokat nyögve tudtam elviselni a fájdalmat. Hosszú percekig tartott, mire összeszorított fogaim közt el tudtam szívogatni a gyötrelmet. Csak támaszkodtam a fának és próbáltam erőt gyűjteni, hogy kihúzhassam magam. Görnyedten néztem magam elé a földre, amikor megállt előttem valaki. Nem volt ismerős a cipője és a nadrágszára sem. Még néhány pillanatig lehajolva maradtam, mert arra gondoltam, ez ismeretlen… ez nem akarhat rosszat. Sóhajtottam még párat, aztán felegyenesedtem. Amikor megláttam az arcát, éreztem, ahogy kiszalad a fejemből a vér és forogni kezdett velem a világ. Még megpróbáltam hátranézni. Joe-t kerestem a tekintetemmel. Az én hórihorgas barátom máskor mindent észrevesz, de most az istennek sem akar felém fordulni. Kiáltani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Hirtelen szürke lett minden. Egyszerűen eltűntek a színek. Szerettem volna sírva fakadni, mert ijesztő volt a tehetetlenség. Nem tudom megvédeni magam. Láttam, ahogy az útszéli fák nagy sebességgel oldalra dőlnek. Az autók valami hihetetlen emelkedőn hajtanak felfelé és arra gondoltam, nem értem, miért nem erőlködnek. Egy pillanattal később tudatosult bennem, hogy épp elájulok és nem a világ változik körülöttem, hanem én készülök a járdához csapódni. Joe pedig sehol. Hirtelen nagyon könnyű lett a mellkasom és a gyomorfájásom egy szempillantás alatt eltűnt. Már nem érdekelt, mi lesz velem. Lehet, hogy a kaszás jött el értem?  Végül éreztem, amint az idegen cipő gazdája elkapja a gallérom. Még láttam a kezét, amit jól ismertem… és jól ismertem az arcát is.

A Bicskás volt az…

                                                                                                 (folyt. köv.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.