Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Istentelenül II.

2010.03.22

II.

 

   A város felé tartva azon gondolkodtam, jó lenne, ha ma senki nem csapódna hozzám. A Bicskással egészen biztos nem akarok találkozni. Isten sem segít rajtam, ha még egyszer az útjába kerülök. Egyszer már szétverte a bordáimat. Egy hétig, csak ülve tudtam aludni. Az ő területére tévedtem és a járókelők nekem dobálták a pénzüket. Akkor is majd’ éhen haltam. El voltam gyengülve és nem sokáig tudtam futni az elől az állat elől. A parkban persze, hogy utolért. Ha Ribi nincs ott tuti, hogy megöl. Ribi azelőtt kurva volt. Tudta, mivel kell levenni a kanokat a lábukról. Lerángatta rólam a Bicskást, miközben kiabált. Aztán halkan odamondott neki valamit, amitől a Bicskás ránézett a késére, összecsukta és zsebre tette. Még egyszer felém fordult és belerúgott a lábamba. Kemény volt a cipője.
   - Tűnj innen te köcsög! Ha még egyszer meglátlak, kibelezlek, a kurva anyádat!
Ribi nagy nehezen elhúzkodta onnan, engem meg a sírás fojtogatott részint a fájdalomtól, részint pedig a gondolattól, hogy ezt most az egyszer megúsztam. Dehogy megyek a közelébe még egyszer annak az állatnak!

   Lassan derengeni kezdett kelet felől. Álmosan indult meg a forgalom az utcákon. Autók zúgtak el mellettem és a koránkelő újságkihordó biciklizett végig a járdán. Az első utamba kerülő szemetesbe belenéztem. Jóformán üres volt. A csikktartójában akkora spanglit láttam, hogy szinte már sajnáltam, hogy nem dohányzom. Kivettem és gondosan zsebre raktam. Majd Joe-nak odaadom, annak tökmindegy, mivel mérgezi magát. Megálltam az egyik élelmiszerüzlet előtt. Benéztem az üvegen keresztül és korgó gyomorral vizslattam a kintről is jól látható, készételes konzerveket. Ézsau egy tál lencséért lemondott elsőszülött jogáról – én most egy babkonzervért meg egy karéj kenyérért az életemről is lemondanék. Azt hiszem, már soha többé nem fogok jól lakni ebben a rohadt életeben.
    Maradjak itt, míg kinyit a bolt, hátha tudok kéregetni egy kis aprót? Inkább nem… korán reggel nem olyan adakozók az emberek. Valószínűleg a helyükben engem is zavarna, ha idejönnék nyitásra és egy ronda koldus apróért nyújtogatná a mocskos kezét. Eszembe jutott, hogy meg kellene mosakodnom. Már viszketett az arcom a rászáradt földtől. Este még melegem volt és izzadtam, mint a ló, de nem mertem levetni a kabátom – reggelre hűlt helye lett volna. A verejtékes ábrázatomra ráragadt a föld, amin aludtam… most meg cudarul viszket. Átmentem a túloldalra. Két sarokkal odébb van egy szökőkút, ott megmosom magam. Meg aztán szomjas is vagyok. Jólesne egy kis pálinka. Ha később össze tudnék futni Ribivel az jó lenne. Isten tudja, hogyan csinálja, de nála mindig van kaja. Nőből van… háziasabb, mint én. Kint lakik a városszéli erdőben. Egyedül húzta fel azt a csúnyácska kalyibát. Nem kért segítséget senkitől, de nem is enged oda férfiembert. Egyszer voltam nála. Belül olyan a viskó, hogy úgy érzi az ember, mintha szállodában lenne – már legalábbis az utcához képest. Van hozzá érzéke, hogy rendet tartson. Látszik, hogy hozzá volt szokva a luxushoz. Ha megmosakszik, még ma is látszik rajta, hogy szép nő volt. És rendes.

    Ha egyszer gazdag leszek, rajta biztosan segítek…

                                                                                          (folyt. köv.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Dorian - ...

2010.03.22 18:54

Nagyon köszönöm, kedves Roxan!

Roxan - """

2010.03.22 02:11

Szívszorító, de elképesztően jó írás!