Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Itt van az ősz

2014.10.04


   Kinéztem az ablakon és valami örömteli szomorúság fogott el. Talán a természet búcsúja okozta; a hosszú alváshoz készülő fák, amik most még zöldellnek, de leveleik hamarosan sárgába, bíborba fordulnak; az egymásba fonódó felhők az égbolton, amik hagynak még helyet a nap sugarainak, hadd érjék el a parkokat, házakat; a kellemes időjárás, amitől az embernek szaladni támad kedve a réten; a kabátot libbentő szellő és az utcán szaladgáló gyerekek...
   És erről eszembe jut, miért is szeretem az őszt és Petőfi Sándor versét...

Itt van az ősz, itt van ujra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

(Erdőd, 1848. november 17–30.)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.