Haldokló dallamok
Ujjaim a zongorán bús dallamot ütnek
A hangok sírva szállnak az akkordokon át,
Szívemen rózsák helyett, csak tövisek ülnek
S belé szúrva olykor, a lelkemet fájdítják.
Félig csukott szemmel nézem az arcodat,
Mint ködbevesző, fakuló, égi tüneményt
Félrehajtott fejjel hallgatom hangodat
S átkozom az időt, mi gyilkolja a reményt.
Felkiált a lelkem, mint sarlótól a kalász,
S halálos sebemmel előtted heverek
Te voltál a bírám, ki ítéletet mondott
Fájdalmam oly nagy - hol sírok, hol nevetek.
A zongorahúrok most már elnémulnak,
S megszűnik köztük a rezdülés
Ma éjjel bús álomba ringatom magam,
Ahonnan többé már nem lesz ébredés.
bbrita75 - bbrita75@gmail.com