Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Haldokló dallamok

2009.11.27


Ujjaim a zongorán bús dallamot ütnek
A hangok sírva szállnak az akkordokon át,
Szívemen rózsák helyett, csak tövisek ülnek
S belé szúrva olykor, a lelkemet fájdítják.

Félig csukott szemmel nézem az arcodat,
Mint ködbevesző, fakuló, égi tüneményt
Félrehajtott fejjel hallgatom hangodat
S átkozom az időt, mi gyilkolja a reményt.

Felkiált a lelkem, mint sarlótól a kalász,
S halálos sebemmel előtted heverek
Te voltál a bírám, ki ítéletet mondott
Fájdalmam oly nagy - hol sírok, hol nevetek.

A zongorahúrok most már elnémulnak,
S megszűnik köztük a rezdülés
Ma éjjel bús álomba ringatom magam,
Ahonnan többé már nem lesz ébredés.




 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

bbrita75 - bbrita75@gmail.com

2010.01.10 19:42

Nagyon átérezhető fájdalmad..nagyon jó képekkel tetted még gyötrőbbé,kínzóbbá.Ez egy nagyon jó vers,mert beszédes:életre kelt érzések és fájdalmak.