Julie és Frank a tengerparton ültek és egymás kezét fogták. A horizontot figyelték és várták, hogy a hullámokból kiemelkedjen a Nap...
   - Utálom a flegmatikus embereket! – mondta hangosan a feleségem.
   - Aha... – reflektáltam összerezzenve.
   Lapoztam egyet a könyvben, amit a kényelmes fotelemben terpeszkedve olvastam. Kiestem a ritmusból. Utáltam, amikor a feleségem - aki igen járatlan volt a magasröptű beszélgetések gyakorlásában -, ha valamilyen, számára új szót olvasott vagy hallott valahol, napestig szajkózta. De csak, ha szerencsém volt. Ha nem volt, akkor napokig hallgatnom kellett az affektálását. Hosszú ideig minden alkalommal javítottam a mondanivalóját, amit én értettem ugyan, de féltem, hogy mások előtt lebőg. Éreztem, ahogy a stressz kezd maga alá gyűrni. Tudják, amikor érzi az ember, hogy csomóba ugrik a gyomra, mert kimondhatatlanul ciki még hallgatni is a hülyeséget. Pláne tudni, hogy a hülyeség gazdája hozzá tartozik. Megadóan hümmögtem és próbáltam a könyvemre koncentrálni.
   - Tudod, a főnököm is olyan flegma. Amikor átmegy az irodán, csak úgy süt róla, milyen flegmatikus. A kolléganőim sem bírják. Ők is flegmának tartják.
   - Drágám, tudod mit jelent az, hogy flegma? – kérdeztem kényszeredett mosollyal.
   - Hát, persze! Az olyan izé... mint a főnököm. Mindig piszkál. Neki sosem elég jó a munkám. Bezzeg az új titkárnővel nem így bánik. Annak teszi a szépet. Csak velem flegma.
   - Nem. A flegma nem egészen ezt jelenti – csóváltam a fejem.
   Pattanásig feszültek az idegeim. Nem bírom tovább. Hogyan tévedhettem ekkorát? Biztosan rossz időben voltam rossz helyen. Már évekkel ezelőtt el akartam hagyni. Én nem ide tartozom. Ez itt nem az én világom.
   - Hát, igen! – fortyant fel. – Te is olyan flegma vagy mindig. Régen nem ilyen voltál. Régen szerettél és kedves voltál. De most...!
   - Én nem vagyok flegma... – feleltem halkan.
   - De az vagy!
   Rám sem nézett, csak besétált a fürdőszobába. A könyv lapjai közé tettem a könyvjelzőt és becsuktam. Egy perc múlva odasétáltam az íróasztalomhoz. A kulccsal kinyitottam a fiókot és kihúztam. Kézbevettem a revolverem, egy töltényt csúsztattam a forgótárba, csőre fordítottam és felhúztam. Besétáltam a fürdőszobába. Felém fordult és csak úgy odavakkantott.
   - Mit akarsz?!
   Szó nélkül mellkason lőttem. Amikor összeesett, mellédobtam a revolvert.
   - Nem vagyok az...
   Visszaültem a fotelba és kézbevettem a könyvet. Julie és Frank áhítattal nézték, ahogy a narancsszínű Nap kibújik a tengerből. Ez volt a legszebb napfelkelte, amit valaha is láttak...